Magyar
English
Az empátia első nagy próbája, amikor egy vak emberbe karolunk és a városban navigáljuk. Megváltozik minden.
Az alaktalan feketeségben eltűnik az útpadka, az oszlopok, láthatatlanok az emberek, a buszok, a villamosok és a trolik, az autók, a kerítések és a padok. A feketeségbe merül tárgyak legtöbbször sípcsont tájékon jelzik jelenlétüket.
A Láthatatlan Kiállításon nem kell elképzelni a puha feketeséget, hanem megkapjuk. Bár kiállítás, nincs semmi látnivaló – leszámítva az előtérben bemutatott néhány hasznos eszközt -, az érzékszervek közül éppen a látásunk hagy cserben, és a tapintás, a szaglás, az ízlelés és a hallás működik “csupán”.
A “kalandorokat” a feketeségben vak “tárlatvezető” segíti. Miközben tapogatózva sikerül beazonosítani egy-egy használati tárgyat a konyhában, az utcán vagy a bárban, kisül, hányszor használjuk, a „látom”-ot, még akkor is, amikor semmit sem látunk. A kiállítás szorongást ébreszthet, hiszen minden megszokott és ismerős eltűnik. De nem kell félni. Az idegen világban önmagunkat és határainkat is felfedezhetjük. Persze, a kiállítás elsősorban nagy kaland és izgalmas élmény felnőttnek és gyereknek egyaránt.
Szerencsére a kiállítás nem teljesen a való élet másolata. A vaksötétben botorkálónak nem kell szembenézniük éles, vágó eszközökkel, türelmetlen embertársakkal és semmiből előbukkanó járdahiányokkal. Az „idegenvezető” elmondja, mire lehet számítani a következő lépésnél és a tájékozódásban is segít.
– Balra a fal mentén.
– Oké, a balt még megtaláltam, de hol a fenében van a fal?
– Balra, menjél csak bátran.
– Bátran? Megpróbálom, de nem látok semmit.
Társasága és helyismerete biztonságot nyújt.
A kiállítás speciális része a Láthatatlan vacsora és a Láthatatlan masszázs, amely külön tarifával meghirdetett időpontokban próbálható ki.