Látássérült édesanya vagyok, három gyerekkel…karanténunk története

Látássérült édesanya vagyok, három gyerekkel és együtt élünk szintén látássérült édesapjukkal.

5 évesen vesztettem el teljes mértékben a látásom, még fényt sem érzékelek. Angol, majd magyar szakon végeztem, jelenleg a Láthatatlan Kiállítás túravezetőjeként és fordításból élek.

Reggel van, az első reggel, hogy a járvány miatt bezártak az iskolák.

Ülök, notebook az ölemben és próbálom elképzelni, hogy fog zajlani a következő időszak, amiben az ijeszt meg a legjobban, hogy nem tudom, meddig tart majd…

A lakás még csendes, a párom elment dolgozni – kissé idegesen a munka és miattunk. Három gyerek alszik a lakásban, a 14 éves Márton, a 7 éves Kinga és az 5 éves Kriszti.

Online oktatás lesz – bármennyire is trendinek hangzik – nem tudom elképzelni a gyakorlatban. Két gépnél két gyerek két szobában, a harmadik gyerek a harmadik szobában órákon át halkan játszik; én szaladgálok a szobák között, közben főzök, fertőtlenítek és mosok kicsit…

Egyelőre okosítják a pedagógusokat, holnap kapunk mi is útmutatót a Google classroom használatához a Youtube-on keresztül. Amúgy meg… próbálok úrrá lenni a helyzeten, hasznosan és egészségesen eltölteni az időt.

Második nap kezdetét veszi az online oktatás. Online oktatás, ellentétes infók… de már érkezett némi tanulnivaló…

Továbbra sem tudom, hogy kössek le ennyi energiát úgy, hogy csak a parkban és a társasház udvarán mozgathatom a gyerekeket – kerülendő a tömegközlekedés.

A gyerekekkel a gép előtt próbálgatom a programot – egészen akadálymentes, akadálymentesnek látszik. Örömömben írok egy levelet néhány kollegának. Ezzel próbálom kifejezni a világ felé, hogy a telefonálókat nem azért rázom le, mert nem érdekelnek, hanem mert úgy érzem, négy felé kellene szakadnom, hát az ötödik tennivaló már az idegeimet tépi.

Míg annak örülök, hogy az elsős Kingának el tudom indítani a 11 éves asztali gépemen a videókat, a harmadik szobában csörömpölést csörömpölés követ. Mivel nem kapok távkérdésemre választ, mi történik ott, megpróbálok bejutni. Kriszti ül a szétszórt építők, gyöngyök, hajcsattok és ceruzák közepén és egy bébitévét tekerget.

Kiadom a feladatot, hogy gyűjtsön össze minden játékot és tegye a helyére, de pontosan tudom, hogy nekem kell majd a nagy részét térden csúszva összegyűjtenem, fajták szerint szétválogatnom és végül a helyükre tennem.

Nem kiabálok, bár kevesebb meleg étel maradt tegnapról, mint számítottam, nem lesz elég ebédre… Nem kiabálok, mert ma már kiabáltam, hogy ne veszekedjenek folyton értelmetlen dolgokon…

Megindul a tesztüzemmód az oktatásban.

Kidolgoztam és megbeszéltem a gyerekekkel az elméleti napirendet, kevés, de annál stabilabb keretekre támaszkodva.  

7.30 – 8.00         ébresztő

8.30 – 9.00         reggeli

9.00 – 12.00       tanulás

12.00 – 13.00     ebéd

13.00 – 14.00     tanulás, amíg muszáj

14.00 –                 szabadidő

21.00                    nyugovóra térés

Hajrá a gyerekeknek, hajrá nekem, hajrá mindannyiunknak…